A szürke dominanciás

Az adóhivatal elnöke

2016. november 17. 10:58 - Debreczeni József

Simicska APEH-elnökké való kinevezése volt az 1998-ban hivatalba lépő új miniszterelnök legmerészebb személyi húzása. Amikor erre sor került, a közvélemény persze még keveset tudott az ő viselt dolgairól. A nagy többség Simicska Lajos nevét sem ismerte, neki 1994 októbere óta semmilyen nyilvános megszólalása nem volt – ahogy annak előtte sem.

            Ám akik közvetlenül ismerték őt és tevékenységét – főleg akik személyes kontaktusba is kerültek vele –, azok nagyon jól tudták, kiről van szó, s hogy milyen veszélyeket vállal Orbán az ő APEH-elnöki kinevezésével. Amiről többen igyekeztek őt lebeszélni. Többek közt a jogász szakkollégium egykori igazgatója, a Simicskát személyesen is régről ismerő Stumpf István, aki kancelláriaminiszterként az Orbán-kormány egyik kulcsfigurája lesz majd. Továbbá az akkori Fidesz elsőszámú gazdasági szakpolitikusa, a volt közgázos szakkollégista Urbán László, akiből végül mégse lett pénzügyminiszter, annak ellenére sem, hogy ezt Orbán korábban már a nyilvánosság előtt is bejelentette. Pedig ilyenkor minden efféle visszakozás a bizonytalanság, a kapkodás jelének tűnhet, ezért különösen kerülendő egy ifjú kormányfő esetében, akinek azt kell sugallnia, hogy kellően megfontolt és érett az ország vezetésére. Márpedig Urbánt döntően azért vonta vissza Orbán, mert az leendő pénzügyminiszterként nem óhajtotta kinevezni Simicskát az adóhivatal elnökévé. Ráadásul amúgy is túl szuverén személyiségnek tűnt, aki határozottan lépett föl a leendő miniszterelnök szerinte hibás elképzeléseivel szemben a kormányalakítást megelőző megbeszéléseken, míg végül egy Stumpf lakásán zajló, éjszakába nyúló vita hevében Orbán közölte vele: nem te leszel a pénzügyminiszter. Urbán június 23-án jelentette be a nyilvánosság előtt, hogy visszalép…

 

 

A szűnni nem akaró ellenzéki támadások azonban végül felőrülték Simicskát, aki alig több mint egy évig volt képes állni a sarat az adóhatóság élén. 1999. augusztus 31-én benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek (hivatalosan Járainak), aki azt azonnal elfogadta. Az előző napon – végképp kiesve APEH-elnöki szerepéből – olyan egzaltált nyilatkozatot tétetett közzé a saját lapjának számító Napi Magyarország címoldalán, amely után valóban nem maradt számára más lehetőség, mint az azonnali lemondás: „Az elmúlt három hónapban megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!” A szerkesztők állítólag könyörögtek neki, megpróbálták őt lebeszélni a szöveg közzétételéről, de mindhiába…

A jelek arra utaltak tehát, hogy Simicska impulzív, sőt rabiátus alkata hosszabbtávon alkalmatlanná tette őt a közéleti reflektorfényben való szereplés megkívánta fegyelemre és önmérsékletre. Hogy lelkileg felőrölték az állandó támadások, s egyszer csak elszakadt nála a cérna. Kétségkívül van ebben igazság, valóban ez történt, pontosabban ez is megtörtént. De volt az eseményeknek egy másik, egy mélyebb rétegük is. Amely Orbán szemszögéből nézve válik láthatóvá, és egész pontosan arra ad választ, hogy miért fogadta el ő azonnal Simicska lemondását. Amelynek elkerülhetetlenségét nagy valószínűséggel maga adta tudtára az érintettnek: ennyi volt, nincs tovább, le kell mondanod. Mert Simicska előző napi indulatkitörésében még csak utalás sem történt lemondásra, épp ellenkezőleg: az abban izzó fenyegetés leginkább az adóhatóság vezetőjének pozíciójából nyerhetett konkrét értelmet.

A távozást önmagában is indokolhatta Simicska fékevesztett indulatkitörése. Azt követően valóban lehetetlennek tűnt, hogy ő egy közintézmény élén maradhasson. Csakhogy korábban az is lehetetlennek tűnt, hogy egyáltalán a szóban forgó közintézmény élére kerüljön, ám Orbán ragaszkodott hozzá. Ahogy ragaszkodott hozzá az egymást követő kínosabbnál kínosabb botrányok idején is. Orbánnál vajon miért épp most szakadt el a cérna?

Biztosra vehető, hogy Simicska augusztus végi távozása szorosan összefügg az augusztus közepén kirobbant bánya-üggyel. Amelynek botránya minden korábbinál nagyobb volt – merthogy személy szerint érintette a miniszterelnököt és családját is. Az Élet és Irodalom 1999. augusztus 20-ai számában jelent meg Ószabó Attila és Vajda Éva tényföltáró cikke, a Fiúk a bányában, amely először tárta az ország nyilvánossága elé, hogy Orbán apjának bányacégébe – Simicskáék révén – befolyt (és ott is maradt) néhány millió a Fidesz székházeladásból származó pénzéből. Az ügy robbant a sajtóban, a cikket átvette, ismertette, kommentálta szinte az egész magyar média. A képlet tiszta volt: állami pénz – pártpénz – magánvagyon. Kiderült, hogy az enyhén szólva kétes hírű adóhivatali elnök és az addig feddhetetlennek hitt miniszterelnök ügyei a múltban is összeértek, szigorúbban szólva: Simicska és Orbán egykutya. Az ellenzék a kormányfő távozását követelte – hasonló esetben ez bármely nyugati demokráciában azonnal be is következett volna.

Magyarországon tíz nappal később az adóhivatal elnöke távozott.

Orbánnak rá kellett döbbennie, hogy Simicska tarthatatlan, mert az ellene indult támadások immár az ő pozícióját veszélyeztetik. Az augusztus 30-ai indulatkitörés pedig nemcsak ürügyet, de okot is adott rá, hogy meg tudjon tőle szabadulni.

Utólag nem kétséges, hogy Orbán számításai nem váltak be: Simicska adóhivatali elnöksége több kárral járt, mint haszonnal. Ha a kormányfő az APEH-nek kulcsszerepet szánt az elitcsere mint stratégiai cél elősegítésében, úgy megállapítható, hogy az intézmény ezt a szerepet Simicska távozása után – Vida Ildikó elnöksége alatt – is éppúgy betölthette, mint azelőtt. A volt elnök befolyása továbbra is meghatározó maradt, a célzott adóellenőrzések gyakorlata nem szűnt meg, a hivatal minden információja és eszköze rendelkezésre állt. Ellenben megszűntek az állandó támadások, amelyeket eleve el lehetett volna kerülni Simicska adóhivatali elnöksége nélkül. Hisz leginkább az ő irritáló személye és provokációszámba menő kinevezése táplálta az ellenzék meg a sajtó harci kedvét, ez vezetett az újabb és újabb botrányokhoz, amelyek végül elérték Orbánt is. Aligha túlzás ezt gondolni: ha nem Simicska az APEH elnöke, a bányaügy sem került volna napvilágra.

Orbán bizonyára maga is átgondolta mindezt 1999 augusztusának utolsó napjaiban…

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkedominancias.blog.hu/api/trackback/id/tr211968715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gondolkodó? 2016.11.17. 23:45:52

Egy kis kiegészítés ! Simicska nem véletlenűl lett az APEH elnöke ! El kellett a nyomokat tüntetni. Már előtte működtek a FIDESZ beépített emberei a hivatalon belül, akik révén rengeteg fiktív ÁFA ment a pártkasszába. ( Lásd a korrupció amely Szita Károly nevéhez s építési vállalkozókhoz kötödött, amit aztán a győri bíróságon szépen -csendben elsikáltak ,s azóta réges régen mindenki elfeledett ) . Ezekből az emberekből már másnap APEH vezérek lettek (igazgatók, igazgató helyettesek, elnökhelyettesek ) mert a régieket azonnali hatállyal kirúták, még akkor is, ha szaktekintélyek voltak. Ezt követte a hosszú bit-ek éjszakája, mikor minden APEH dolgozót három napra szabadságra küldtek. Ennyi idő kellett, hogy semmi nyom ne maradjon. Simicskán kívűl ezt senki nem merte volna megtenni, mert nem lett volna hozzá elég okos, elég bátor, véleményem szerint már az előzmények kiagyalása is az Ő érdeme volt. Mire Simicska nagy dérrel-durral távozott ( színjáték volt az egész , mert ott maradtak az emberei, akik közül most is van elnökhelyettes ), már a gépezet működött -működik olajozottan.