Simicska többször nyílt politikai vitába keveredett a tisztekkel, ami miatt „futkosóval” fenyegették meg. A „futkosó” nem akármi: hadbírósági ítélet nyomán kiszabott, büntető-zászlóaljban letöltendő katonai börtön. A becenevét onnan kapta, hogy az ott fogvatartott katonáknak még alakzatban állva is helyben kellett futniuk… Miért fenyegették meg ezzel Simicskát? Mert a politikai foglalkozáson közölte a tiszttel… hogy 1939-ben Lengyelországot nemcsak a nácik támadták meg nyugatról, hanem a szovjetek is keletről, majd a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka szerint fölosztották egymás között…

Mindez pedig 1981-ben történt: a Jaruzelski-féle lengyelországi puccs környékén. Amikor két napra „külső körletbe” vezényelték a zalaegerszegi ezredet. A „külső készültségi körlet” nem tréfadolog: háborús helyzet esetére volt kijelölve minden alakulatnak. Az ellenség számára elsődleges célpontul szolgáló laktanyát ilyenkor el kell hagyni, a kijelölt terepre vonulni s ott elrejtőzni. És Simicskáékat nem a szokásos gyakorlatra vezényelték ki: váratlan éjszakai riadóval, teljes fölszereléssel, fegyverzettel, éles lőszerrel kellett elhagyniuk a laktanyát. Rémülten latolgatták, hogy lengyelországi bevetésre viszik-e őket…

A Lengyelországgal kapcsolatos kérdések tehát eleve kiélezettek voltak akkoriban. Ám hogy ilyesmiért a nyolcvanas években hadbíróságra lehetett volna citálni egy előfelvett egyetemistát (egy joghallgatót), az nem életszerű. Már a hetvenes években sem lett volna az. A „futkosóhoz” – azt megelőzően a hadbírósághoz – nagyon súlyos dolgot kellett elkövetni. „Fegyverrel való visszaélést”, „bajtársi lopást” s ami a legsúlyosabb: „függelemsértést”: a feljebbvalóval történő nyílt, netán tettleges szembefordulást.

Orbán afférjai az utóbbi kategóriába estek. 1989-ben maga mondta el, hogyan felelt az őt ért atrocitásokra: „Hamar a tudtukra adtam, hogy nem vagyok hitványabb másoknál, én is húsból és csontból vagyok. És ha kapok egy pofont, akkor kettőt adok vissza.” És ezt szó szerint kell érteni: az őrvezetőjét felpofozta, a hadnagyával majdnem összeverekedett.

Ezek nagyon súlyos dolgok. A „függelemsértésen” belül is: „elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak”. A hatályos büntetőtörvénykönyv szerint ma is három évig terjedő katonai szabadságvesztéssel sújtható, parancsmegtagadás esetén öt évvel.

A hadsereg ilyesmit nem tűrhet el, ez az intézmény végét jelentené. Már a sorkatona tisztes fölpofozásáért is katonai bíróságra kellett volna kerülnie az elkövetőnek (Orbán olcsón megúszta fogdával, bizonyára nem akarták tönkretenni egy hirtelen felindulás miatt), de visszaesőként, egy hivatásos tiszttel – az ütegparancsnokával – a tettlegesség határáig szembeszállni, ez a hadseregben a legsúlyosabb dráma: drámai következményekkel kellett volna járnia. (A súlyosbító körülmény, a parancsmegtagadás is valószínű: elég, ha nem volt hajlandó belehasalni a sárba.) Ha Orbán ezekért nem került hadbíróságra, akkor ezt csak úgy úszhatta meg, ha megfenyegették, sarokba szorították, ő pedig a rémséges perspektívától megrettenve (többéves katonai börtön, ami után az egyetemről szó se lehet) beadta a derekát.

            „A III/IV. csoportfőnökség szabályzata szerint a társadalmi kapcsolatról három kartont vettek fel… az A jelzésűt az alosztály, a B jelzésűt az osztály, a C jelzésűt a csoportfőnökség. Az A kartont Major Mihály zalaegerszegi elhárító tiszt töltötte ki 1981. október 20-án… ugyancsak ő volt az, aki 1982. augusztus 1-jén lezárta… A karton második oldalán azt is fel kellett tüntetni, mi volt az oka a kapcsolat megszüntetésének: Orbánnál a ’leszerelt’ szó jól olvasható… az e helyen lévő második mondat így szól: ’Foglalkoztatása alatt rezidenshez nem lett kapcsolva’. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Orbánt foglalkoztatták katonaságának ideje alatt. A ’társadalmi kapcsolatokat’ általában úgynevezett ’rezidenshez’ kapcsolták, akik mindig beszervezett ’ügynökök’ voltak… a katonai elhárítás belső szabályzata szerint a legmegbízhatóbb titkos munkatársi fokozatban lévők közül kerülhettek ki. Nagyon ritkán előfordult, hogy valakit nem kapcsoltak rezidenshez.”

            Orbán tehát közvetlenül Major századosnak referálhatott. A kartonból mindenesetre kiderül, hogy fedőneve is volt: „Győri Gábor”. „A társadalmi kapcsolat nem tartozott a szorosan vett állambiztonsági hálózathoz, ám fontos információforrásnak számított… Nem kellett sem beszervezési, sem együttműködési nyilatkozatot aláírnia, írásban nagyon ritkán jelentett, így tényleges tevékenységéről kevés nyom maradt.”

1989-ben a Fekete Doboznak adott interjújában Orbán így emlékezett a katonaéveire: „Idegileg fáradt voltam, mert állandóan készenlétben kellett lenni. Mindig jöhet valami, amivel piszkálni akarnak. Fárasztó volt. Politikai vitákba soha nem mentem bele, csak csendben üldögéltem. Simicska beszélt Lengyelország meg Besszarábia elfoglalásáról, és akkor figyeltették. Tudtam, ezt nem kell csinálni. Nyílt titok volt, hogy beszervezik az embereket. Tudtuk, hogy kinél sikerült…”

            Most már mi is tudjuk. Ennek fényében súlyos jelentést kapnak Orbán szavai: „Ha meg kellene neveznem, melyik az az időpont, amelytől felnőttnek tekintem magam, akkor az a katonaság volt… Ez volt az, ami nekem alapvetően megfordította a világnézetemet, az életről alkotott felfogásomat… Amikor kijöttem onnan, nem az voltam, aki oda bement.”

            Mint láttuk, Orbán Viktor nem Simicskáékkal utazott haza a vonattal, elkülönítették a többi leszerelőtől és visszatartották. Csak késő este érkezett meg Fehérvárra, a Hágiban zajló leszerelési bulira. Bizonyára hosszasan kapacitálták: írjon alá egy „civil” beszervezési nyilatkozatot. A katonai és a „polgári” titkosszolgálatok között szoros együttműködés volt. Akit a hadseregben be tudtak hálózni, azt már könnyebb volt az egyetemen is besúgóként megtartani. Orbánt is erre akarták rábírni: „átigazolni” a III/IV-es csoportfőnökségtől a III/III-ashoz, ám ekkor már nemet tudott mondani. A leszereléskor nem tudták megfélemlíteni – már nem volt mivel. Minden jel arra utal – főleg a Simicskához fűződő kapcsolatának szorosabbá válása –, hogy bár rákényszerült a Major őrnagynak történő rendszeres beszámolókra, ezek során nem mondott olyan dolgot, amivel tovább rontotta volna barátja helyzetét. A katonaság alatt történtek megviselték őt lelkileg, de megtörni nem tudták. Épp ellenkezőleg: dacosabb lett, a rendszer ellenfelévé vált. Ilyen értelemben is közelebb került Simicskához. De főként emberileg: a bizalom roppant szoros köteléke alakult ki köztük, a katonaság alatt lettek elválaszthatatlan barátokká. Bő harminc évig.