2014 május végétől (Seszták miniszterségétől) 2015. február 6-áig korlátozott háború folyt a felek között. Orbán módszeresen szorította ki Simicskát korábbi hatalmi, illetve befolyási övezeteiből és fokról fokra vágta őt el az állam anyagi erőforrásaitól, míg ő főleg a birtokában lévő média segítségével viszonozta a támadást. De mindkét fél visszafogottan alkalmazta a maga eszközeit. Simicska személyét, illetve üzleti érdekeltségeit és médiumait nem érte direkt hatósági támadás (adóügyi- vagy ügyészségi vizsgálat, kisajátítás stb.), ahogy ő is csak „testre” ütött, „fejre” nem: személy szerint a miniszterelnököt nem támadta. Simicska cégei kiszorultak az újabb közbeszerzésekből, de korábban elnyert munkáikat folytathatták, s ezek még busás hasznot hoztak nekik. Noha 2014 második felében már javában folyt a háború, a Közgép ez évi teljesítménye messze fölülmúlta az előző évekét: nettó árbevétele a 2013-as 72 milliárdról 130 milliárdra nőtt, adózás előtti eredménye 4,6 milliárdról 13 milliárdra, a kivett osztalék pedig 4 milliárdról 11 milliárdra. Simicska Lajos és a mellette szilárdan kitartó Nyerges Zsolt 2015-ben – először! – fölkerültek a napi.hu listájára, amely a 100 leggazdagabb magyart vette számba. Az előbbi 73 milliárdosra becsült vagyonával rögtön a 10. helyen debütált, az utóbbi a 24. lett 26 milliárddal. Mindez nemcsak gazdagodásuk gyorsaságát jelezte, hanem azt is, hogy kiléptek a szürke zónából, transzparensebbé téve tevékenységüket és vagyonukat. (A dolog viszonylagosságát és bizonytalanságát persze jelzi, hogy fél évvel korábban a Forbes magazin még „csak” 45 milliárdra becsülte Simicska vagyonát, amivel akkor a 16. helyre sorolták – de korábban náluk sem volt a láthatáron.)
Simicska tehát továbbra is hatalmas erőforrások fölött rendelkezett, ami hosszú háborút ígért – esetleg kompromisszumos békét. Munkatársai szerint 2014/15 fordulóján „hullámzó volt” a főnök hangulata. Néha arról beszélt, hogy visszavonul Hárskútra, ahol háza és birtoka is van, és „eteti a tyúkokat”. Figyelte a Fidesz támogatottságának csökkenését, de talán ettől is azt remélte, hogy „korrigálni fognak”, esetleg lesznek, akik szembefordulnak Orbánnal, aminek eredményeképpen megváltozhat annak őhozzá való viszonya is. Újra szüksége lehet rá. 2015 januárjában úgy vélte, meg kell várni, hogy az új EU-s költségvetési ciklusban hogyan szerepel a Közgép a pályázatokon, mert ki tudja…
Ám január derekán hirtelen felgyorsultak az események. Elsőként a vs.hu számolt be arról, hogy a miniszterelnök találkozóra hívta a jobboldali sajtó vezetőit és vázolta előttük a médiafinanszírozás átalakítása révén rájuk váró jövőt. Jelen volt Liszkay Gábor, aki egy személyben képviselve a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet, Gajdics Ottó a Lánchíd Rádió, Borókai Gábor a Heti Válasz főszerkesztője és Bencsik András, a Demokratáé. Tehát a Simicska-birodalom vezetői, plusz Bencsik. Orbán tudatta az egybegyűltekkel: a jövőben ne számítsanak érdemi támogatásra és állami hirdetésekre, „a saját lábukon kell megállniuk”. Így legalább nem kell szerepzavarral küzdeniük, „a jobboldali sajtó is lehet kormánykritikus”. De Bencsiket megnyugtatta: „az ő lapjának a helyzete nem változik”. Orbán ezzel behatolt Simicska felségterületére. A feje fölött átnyúlva gyakorolt közvetlen nyomást a médiabirodalom vezetőire, tudatván velük: ha a Lajos hűségén maradnak, felkopik az álluk.
Simicska médiája különösen fontos volt abban az időben. A szerepe sohasem a széles közvélemény befolyásolásában, hanem a fideszes tábor egyben tartásában és mozgósításában nyilvánult meg elsősorban, aminek most, a politikai lejtmenet idején különös jelentősége lett volna. És éppen most kérdőjeleződött meg ez a szerep. A Hír TV, a Magyar Nemzet és társaik még nem váltak ellenzékivé, de kormánykritikussá már igen. Már nem az Orbánhoz való föltétlen hűségre buzdítottak, holott neki épp erre lett volna szüksége. Noha megindultak a közmédia totális kormányszolgálati üzemmódba állításának az előkészületei, az új állami propagandagépezet majd csak március közepétől kezd el működni, akkor is sok hibával és alacsony hatékonysággal. Az új kormányhű nyomtatott és internetes sajtó kiépítése pedig még csak a tervezés szakaszában volt. Orbán ezért siettette a folyamatot. Egyrészt kézenfekvőnek tűnt, hogy elsősorban Simicska médiájából toborozza saját sajtóbirodalma tisztikarát, ezzel is gyengítve az előbbit, másrészt föl akarta gyorsítani annak gazdasági kiszárítását is. Januárban azt közölte a főszerkesztőkkel, hogy drasztikusan csökkenti az állami juttatást (ez már tény volt: az év első hónapjaiban a tavalyi felére csökkent a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Metropol és a negyedére a Class FM állami hirdetéseinek volumene), február elején viszont – a reklámadó módosításával – még a redukált juttatásokat is súlyosan meg akarta adóztatni.
